Borscs
A borscs
lényegét tekintve egy céklával eltéritett scsí, amelyben kevésbé hangsúlyos a
hús, elég fél kilónyi, amelyet a káposztával és krumplival, sóval, borssal,
babérral együtt főzünk, majd lereszelt céklát, zöldséget, hagymát párolunk
alája, és amelyet, szintén kapros tejfellel sűrítünk. A borscs a scsítől a
céklán túl avval is kiválik, hogy alapozásához már legalább hat deci vodka
elfogyasztása szükségeltetik.
Borscs 1.
Hozzávalók:
30 dkg marhahús, 3 közepes burgonya, 1 közepes cékla, 2 db sárgarépa, 1 db
fehérrépa, 25 dkg fejes káposzta, 1 db hagyma, 1-2 gerezd fokhagyma, 2-3
paradicsom, 1 cs. kapor, 4 evőkanál olaj vagy vaj, só, 3-4 szem fekete bors, 1
babérlevél, 1 dl tejföl, petrezselyem
Elkészítés:
A húst vékony szeletekre vágjuk, és másfél liter sós vízben feltesszük főni. A
zöldségeket, a céklát nagy lyukú reszelőn lereszeljük, és olajon megpároljuk, a
végén hozzáadjuk az apróra vágott hagymát, a darabokra vágott paradicsomot, a
babérlevelet, az apróra vágott petrezselymet, a sót, a borsot, és még egy
kicsit pároljuk. Amikor a hús már majdnem megpuhult belerakjuk a kis kockákra
vágott burgonyát, a laskára vágott káposztát, a zúzott fokhagymát, a megpárolt
zöldségeket, és fél órán át lassú tüzön forraljuk. Amikor a tűzről levesszük,
megszórjuk kaporral. A tejfölt külön adjuk hozzá.
Borscs 2.
Hozzávalók: 60 dkg csontos marhahús, 2 sárgarépa, 1 petrezselyemgyökér, 1 fej
hagyma, 15 dkg savanyú káposzta, 15 dkg édes káposzta, 15 dkg cékla, 2 dl
tejföl, só, szemesbors, babérlevél, cukor, 2 evőkanál paradicsompüré, petrezselyemzöld
A megmosott húst hideg
vízben feltesszük főni. Amikor felforr, lehabozzuk, sóval, egész borssal
fűszerezzük, és mérsékelt tűzön félpuhára főzzük. Közben a zöldségeket
megtisztítjuk, felszeleteljük. A savanyú káposzta levét kicsavarjuk. Amikor a
hús már puhul, hozzáadjuk a zöldségeket, 1-2 babérlevéllel, paradicsompürével
és egy csapott evőkanálnyi cukorral ízesítjük. Mérsékelt tűzön az egészet
készre főzzük. Tálalás előtt a húst kivesszük, kicsontozzuk, felkockázzuk, és a
levesbe visszatesszük. Tejföllel elkeverve fogyasztjuk. Külön tálkában finomra
vágott petrezselyemzölddel elkevert tejfölt kínálhatunk hozzá.
Elkészítési
idő: kb. 2.5 óra
Jó tanács: Nyáron
paradicsompüré helyett friss paradicsommal készítik, savanyú káposzta helyett
is édes káposztát használnak, és ecettel savanyítják. Bizonyos vidékeken
uborkával gazdagítják, és az is előfordul, hogy hús nélkül, esetleg szalonnával
készítik.
Borscs 3.
Hozzávalók: 25 dkg marhahús, 5 dkg zsír, 25
dkg burgonya, 20 dkg cékla, 20 dkg feles káposzta, 5 dkg paradicsom, 5 dkg
vöröshagyma, 15 dkg fehérrépa, 5 dkg paradicsompüré, 4 dkg liszt, 1 dl ecet,
1,5 dl tejfel, 1 db babérlevél, 1 g
bors, 2 dkg só.
Elkészítése: A húst 1,5 l hideg vízben
feltesszük főzni. A metéltre összevágott zöldségeket kevés zsírban 20- 30 percig
húslével pároljuk, majd hozzáadjuk a paradicsompürét és az ecetet. Ha a zöldség
puhára főtt, beletesszük a legyalult káposztát, a kockára vágott burgonyát,
ráöntjük a kész megszűrt húslevest, beletesszük a borsot, a babérlevelet és
25-30 percig forraljuk. A főzés befejezése előtt 10 perccel gyengén berántjuk.
A húst kockára vágva adjuk hozzá. A cikkekre vágott paradicsomot tálalás előtt
5-10 perccel tesszük a levesbe. Tálalásnál minden tányér levesbe teszünk egy
evőkanál tejfelt.
Borscs 4.
Hozzávalók:
30 dkg cékla, 6 dkg vaj, 5 dkg paradicsompüré, 2 dkg cukor, 1 db citrom, 1,3
liter csontlé, 25 dkg fejes káposzta, 8 dkg sárgarépa, 5 dkg fehérrépa, 10 dkg
vöröshagyma, 2 db babérlevél, 3 g törött bors, 2 dl tejföl, 3 dkg liszt, só.
A
megtisztított céklát finom metéltre vágjuk. Felhevített vajba tesszük,
hozzáadjuk a paradicsompürét és a margarint. Cukorral és citromlével pároljuk,
csontlével felengedjük, 30 percig főzzük.
A forrásban
lévő csontlébe tesszük a káposztát, néhány percig főzzük, majd hozzáöntjük a
párolt céklát, a külön vajban lepirított, metéltre szelt sárgarépát, fehérrépát
és a pirított hagymát. Sóval, babérlevéllel, törött borssal fűszerezzük, majd
amikor a zöldségek roppanós puhára főttek, tejfeles habarással sűrítjük, és
kevés citromlével enyhén savanykásra ízesítjük.
Elkészítési
idő: 55 perc
Borscs 5.
Hozzávalók 4 személyre: 300 g marhalábszár
(leveshús), 1 babérlevél, 2 gerezd fokhagyma, só, bors, 4 ek. olaj, 400 g
cékla, 1 ek. cukor, 2 ek. paradicsompüré, 1-2 ek. citromlé, 1 kis fej hagyma, 1
nagy sárgarépa, 1 nagy fehérrépa, 300 g fehérkáposzta, 1 ek. liszt, 2 dl
tejföl, 1 kis csokor snidling
A húst 1.5 l vízben, a babérlevéllel, a fokhagymával,
1 kk. sóval és 10 szem borssal puhára főzzük. 2 ek. forró olajban kissé
megpirítjuk az apróra felkockázott nyers céklát, a cukrot és a paradicsompürét,
meghintjük I ek. citromlével és egy kevés sóval, fedő alatt puhára pároljuk.
Egy nagyobb edényben, 2 ek. olajban megfonnyasztjuk a finomra vágott hagymát, rádobjuk
a felaprított répaféléket, és a 2x2 cm-es kockákra vágott káposztát, fedő
alatt, saját levében puhára pároljuk. Hozzáadjuk a párolt céklát, a felaprózott
leveshúst és a leszűrt húslevest, behabarjuk a liszttel simára kevert tejföllel,
ízlés szerint utánasózzuk, borsozzuk, jól összeforraljuk. Tetejét megszórjuk a
finomra vágott snidlinggel, és tejföllel megpöttyözve tálaljuk.
Elkészítési idő: 1 és 1/4óra,
Borscs Ukrán
módra
Hozzávalók: másfél liter húsleves kétféle
húsból 300 g marhaszegyből és 150 g sertéslapockából, 300 g cékla 200 g
káposzta 200 g vegyes zöldség 200 g burgonya 1 hagyma 50 g vaj 2 evőkanál
sűrített paradicsom, fokhagyma, só, bors, babérlevél, ecet, cukor, tejföl
Elkészítés: Egy céklát alaposan megmosunk, és
hámozatlanul tesszük a levesbe, hogy szép piros színe legyen. A többi céklát, a
zöldséget és a hagymát megtisztítjuk, finomra vágjuk, a vajban megpároljuk,
hozzáadjuk a paradicsomot, a fokhagymát, felöntjük a húslevessel, és a fűszerek
hozzáadásával 15-20 percig főzzük. Ezután adjuk hozzá a finomra vágott vagy gyalult
káposztát, a kockára vágott burgonyát, és puhára főzzük. Közben a levesből kivesszük,
meghámozzuk, és reszelve visszatesszük az egészben hagyott céklát. Tálalás
előtt egy kevés cukorral, ecettel és tejföllel ízesítjük. A húst tálaláskor
kockára vágva tesszük a tálba.
Hideg borscs
Hozzávalók:
50 dkg cékla, 10 dkg burgonya, 20 dkg friss uborka, 5 dkg hagyma, 2 dkg cukor,
1.5 dkg só, 1/4 dl ecet, 1.5 dl tejfel, 1.1/5 db kemény tojás 2 dkg mustár.
A megtisztított
céklát apró kockákra vágjuk, majd 1.5 l ecetes vízben megfőzzük, a levét
leszűrjük és kihűtjük. Hozzátesszük az apróra vágott főtt burgonyát, uborkát,
hagymát és a felvágott tojást, megsózzuk és mustárt adunk hozzá. Mindezt
leöntjük a cékla levével, tejfellel és összekeverjük. Tálaláskor finomra vágott
petrezselyemmel vagy kaporral hintjük meg.