Hozzávalók: 4 tojás fehérje, 25
dkg kristálycukor, 2 evőkanál kukoricaliszt, 2 teáskanál citromlé, 1,7 dl
tejszín, 5 dkg málna;
Az öntethez: 2 evőkanál brandy, 25
dkg málna, 1 evőkanál porcukor.
Verjük kemény habbá a
tojásfehérjét úgy, hogy fokozatosan adagoljuk hozzá a cukor 3/4 részét.
Keverjük el a lisztet 1 evőkanál cukorral, majd a citromlével együtt könnyedén
adjuk hozzá a felvert tojáshabhoz. Egyenletesen oszlassuk el a masszát egy
sütőpapírral kibélelt tepsiben, és 180 fokra előmelegített sütőben süssük kb.
12-15 percig. Tegyünk sütőpapírt egy konyharuhára, és szórjuk meg a maradék
cukorral. Borítsuk rá a megsült tésztát, húzzuk le a papírt, és hagyjuk pihenni
3 percig. Majd konyharuha segítségével tekerjük fel, és hagyjuk kihűlni. A
málnát törjük össze. Készítsünk kemény tejszínhabot, és keverjük bele a málnát.
A piskótát tekerjük ki,
távolítsuk el a papírt, és a málnás krémmel megkenve tekerjük fel újra. A
süteményt egy tálcára rakva tegyük néhány órára a hűtőbe. Felszeletelve, málnaöntettel
szervírozzuk, amelyet úgy készítünk el, hogy a málnát a brandyvel és a
porcukorral jól összeturmixoljuk.