Hozzávalók:
15 dkg sertéshús, 15 dkg marhahús, 15 dkg parasztkolbász,
15 dkg szalonna, 2 fej hagyma, 60 dkg krumpli, tojás, 1 dl tej, só, bors,
uborka
A megmosott burgonyát
héjastól főzzük meg sós vízben. A felkockázott szalonnát saját zsírjában süssük
meg, szedjük ki, és a zsír felét tegyük félre. Az egyik serpenyőben pirítsuk
meg a felkockázott hagymát, adjuk hozzá a kis kockákra vágott húsokat,
fűszerezzük sóval, borssal, és kevés vizet öntve alá, pároljuk puhára. Amikor a
hús már majdnem puha, adjuk hozzá a felkarikázott kolbászt. A megfőtt burgonyát
tisztítsuk meg, vágjuk karikára, és a félretett zsírban süssük át. Lábasba,
vagy jénai edénybe rétegezzük a burgonyát, a kolbászos, hagymás húst és a
töpörtyűt. Verjük fel a tojásokat, tegyük hozzá a tejet, kissé megsózva öntsük
a rétegezett ételre, és előmelegített sütőben forrósítsuk át. Uborkaszeletekkel
díszítve tálaljuk.
Elkészítési idő: kb. 1 óra
Jó tanács: Az orosz
parasztok reggeli előtt már túl vannak a napi teendőik egy részén, ezért
energiadús, húsos ételt fogyasztanak, ha módjukban áll. A bőséges ebédnek is
beillő fogás mellé rumos teát isznak.