Hozzávalók: fél kg darált hús (a
görög biftéki mindig marhahúsból készül), 1 nagy hagyma apróra vágva vagy
reszelve, 1 tojás (elhagyható), 3-4 szelet (száraz) kenyér (beáztatva,
kicsavarva és felmorzsolva), 2-3 leveseskanál tej (elhagyható), só, bors, oregánó,
olívaolaj;
Elkészítés: A hozzávalókat jól
összegyúrjuk. Ha nem használunk tojást, hogy diétásabbá tegyük a biftékinket
akkor 2-3 leveseskanál citromlevet, vagy ecetet kell a masszához adni, és a
tejet is mellőzzük.
Ebből az adagból 4 nagy lapos
biftékit formálunk, amelyeket grillen jól megsütünk. A legfinomabb a szénen
sült biftéki, de megszokott eljárás a sütőben megsütni grillen vagy akár
tepsiben krumplival. Ha ez utóbbi megoldást választjuk, akkor a krumplikat
megpucoljuk, kockákra vágjuk, jól megsózzuk, borsozzuk egy tálban, majd a
tepsiben elhelyezett biftékik köré és közé helyezzük majd a tepsibe a
zsiradékon kívül, annyi levet öntünk (víz és egy citrom leve) hogy körülbelül
kétujjnyi legyen, tehát a tepsiben lévő alapanyagok feléig érjen. Ha a sütés
vége felé még kéne egy kis víz, lehet pótolni. A víz a sütés végére elpárolog
és a gőzben a krumpli finom puhára fő, a sütés hatására pedig, megpirul.