Hozzávalók: (6 személyre), 1.5 kg
közepes cukkini, 1 teáscsésze olívaolaj, 1 apróra vágott hagyma, 1/2 kg darált
marhahús só, bors, petrezselyemzöld apróra vágva, 2 nagy kétszersült vagy ennek
megfelelő száraz kenyér, 1/2 csésze tej, 1 csésze puha reszelt sajt, besamel
krém;
1. A cukkiniket megmossuk, megtisztítjuk, levágjuk a végüket.
Hosszában egy hosszú csíkban levágjuk mindegyikről a héját, majd megfőzzük
őket. Ehhez sós, lobogó vízbe tesszük a cukkiniket, és körülbelül 8 percig
főzzük, hogy megpuhuljanak, de ne főjenek szét. Kivesszük a cukkiniket a
vízből, leszűrjük, majd egy kiskanállal a levágott csík mentén kivájjuk a
belsejüket. A tepsit kikenjük a zsiradékkal és lehelyezzük a cukkiniket, a
kivájt részükkel felfele, egymás mellé.
2. Zsiradékban, olajban megfuttatjuk az apróra vágott hagymát,
hozzátesszük a darált húst, és addig pirítjuk kavargatva, amíg a hús
kifehéredik. Fontos a kavarás, mert ha nem, akkor a hús összeáll galacsinokba.
Hozzáteszünk egy kiskanál sót, borsot, a petrezselyemzöldet és egy kis vizet.
Hagyjuk lassú tűzön főni körülbelül fél órát. Levesszük a tűzről.
3. A kétszersülteket tejbe áztatjuk, hozzá adjuk a húshoz. A
masszához adjuk a sajt 3/4-ét és a tojást. Jól összekavarjuk, majd megtöltjük
vele a cukkiniket. Minden cukkinit leöntünk besamel mártással, megöntözgetjük a
maradék olajjal, és közepes sütőben körülbelül 45 percig sütjük.
Megj.: Kedvelt megoldás hogy a
cukkinik közötti és körüli szabad helyet kihasználva a tepsiben, kockákra
vágott krumplit szurkálnak közéjük. Ha ezt a módszert alkalmazzuk, akkor a
krumplikat egy tálban felvágjuk és megsózzuk, borsozzuk alaposan, majd miután
beszurkáltuk őket az étel közé, a tepsibe vizet öntünk, jó egy ujjnyit. Ez szükséges
ahhoz, hogy a krumplik is megfőjenek, és finom szaftos maradjon az étel.