A „muszaka a’la polita” majdnem
olyan, mint a hagyományos muszaka, azzal a különbséggel, hogy besamel helyett
több zöldséggel készül. Nézzük csak hogyan. A hozzávalóknál dőlt betűkkel
jelzem azokat, amik pluszban vannak az előbbi, hagyományos recepthez képest.
Hozzávalók: 3 kg lila, kövér
padlizsán, 1 kg krumpli, 1 kg paradicsom (érett), 25 dkg piros, hosszú paprika,
30 dkg zsíros reszelt sajt, só, bors, olívaolaj,
A darált húshoz: 1 kg darált hús
(eredetileg marhahússal készül), 1 doboz (40 dkg) paradicsomkonzerv, 2 hagyma,
fél pohár fehérbor, 2 babérlevél, só, bors, olaj, 2 tojás, 2 leveseskanál
reszelt sajt,
1. A darálthúst legjobb azelőtt való nap elkészíteni. Olajat
hevítünk, majd belezúdítjuk a darált húst, és gyorsan kevergetjük, amíg
kifehéredik, hogy elkerüljük a kis golyók kialakulását. Ezek után ráöntjük az
apróra vágott hagymát, és kevergetjük, amíg megüvegesedik, megpirul a hagyma
is. Az egészre öntjük a paradicsomkonzervet vagy még jobb, ha friss, túlérett
paradicsomokat mixelünk erre a célra, hozzátesszük a babérlevelet, sót, borsot,
bort és addig főzzük lassú tűzön, amíg a levét elfövi és már nem folyós.
Félrehúzzuk a tűzről, és ahogy egy kicsit kihűl, hozzátesszük a tojásokat és a
reszelt sajtot.
2. Megmossuk a zöldségeket. Karikára vágjuk a padlizsánt,
besózzuk, és szűrőben hagyjuk állni egy órácskát. Más hozzáértő gazdasszonyok
azt javasolják, hogy sós vízbe áztassuk a szeleteket egy órára, majd utána
mossuk le és törölgessük szárazra egyenként őket, és süssük ki forró olajban. A
megpirult szeleteket tegyük konyhai itatóspapírra. A krumplit időközben vágjuk
karikákra és süssük ki, majd itassuk le a fölösleges olajat. Ugyanígy járunk el
a paprikákkal is.
3. Egy tepsibe rétegezzük: padlizsán, krumpli, padlizsán, hús,
padlizsán, krumpli, padlizsán, paprika. Betoljuk a sütőbe, és pirosra sütjük.
Ekkor kivesszük, és a tetejére lerétegezzük a paradicsomokat, visszatoljuk a
sütőbe, és még körülbelül 5 percet sütjük, amíg megfonnyadnak a paradicsomok.
Megint kivesszük, jól megszórjuk a reszelt sajttal (lehet különböző sajtok
keveréke) majd betoljuk, és készre sütjük (amíg megpirulnak, elolvadnak a
sajtok).
Megj: Úgy lehet könnyebben
emészthetőbbé tenni ezt a „nehéz” ételt hogy a zöldségeket nem olajban sütjük
ki, hanem a grillen, a sütőben. Akár simán minden nélkül bele lehet őket tenni
egy tepsibe (ne fedjék egymást) és így elősütni